Keresés

Sajtóközlemények

A Kia a 2016-os Párizsi Autószalonon

  • Bemutatkozik az új Rio
  • Felfrissült a teljes Soul család
  • Itt a 204 lóerős Soul
  • Kívül-belül megújult a Carens

Párizs, 2016. Szeptember 29. – a Párizsi Autószalon közönsége láthatja először a vadonatúj Kia Riót, a megújult Soult és Carenset, valamint előbbi nagyteljesítményű, 204 LE-s turbómotoros változatát.

PMS 2016

Az új Kia Rio
A Rio hagyományosan a Kia legsikeresebb és legkelendőbb modellje világszerte, 2015-ben több mint 473 000 talált belőle gazdára, s ezzel a márkaeladások 16%-át tette ki. A most színre lépő negyedik generáció minden szempontból vonzóbb, mint a Rio valaha is volt, ugyanakkor megtartotta elődei erényeit, a látványos formatervet, a praktikumot és a kedvező fenntartási költségeket. Élvezetesebben vezethető, és biztonsági rendszerei is osztálya élére emelik.

A külső és a belső formaterve a Kia németországi és kaliforniai fejlesztőközpontjainak munkája, de a koreai, namyangi tervezőgárda is részt vet a feladatok megoldásában. A karosszériát nagy sík felületek és határozott élek jellemzik, így megjelenése határozottabb és jóval érettebb is az elődmodellénél. A vezetőközpontú kialakítású utastér kategóriája legtágasabbja, a csomagtartó alapmérete 325 literre (VDA) nőtt.

Az új modell technológiai téren is újat hoz: elérhető hozzá az Android Auto™ és az Apple CarPlay™ szolgáltatás, és kategóriájában elsőként kínál gyalogos-felismerős automatikus vészfék-rendszert.

Az új Rio motorterében megjelenik a Kia friss fejlesztésű könnyű, takarékos és tiszta üzemű 1,0 l-es közvetlen befecskendezéses turbós (T-GDI) benzinmotorja is. E motorok kis tömege az autó vezethetőségére, kanyartulajdonságaira is jótékonyan hat.

Az új Rio az európai piacok számára Koreában, a Kia Sohari üzemében készül majd, bevezetése 2017 első negyedévében indul.

A megújult Soul 

Kia alaposan felfrissítette a teljes Soul családot: új külső és belső megjelenés, friss szolgáltatások és fejlett aktív és passzív biztonsági rendszerek.

A tervezők átrajzolták a lökhárítókat, az itt alkalmazott fém védőlemez robosztusabbá teszi a megjelenést. A Soul extraként kettős funkciójú HID (High-Intensity Discharge) fényszórókkal is elérhető, LED-es nappali menetfényekkel, és a tervezők, a Kia márkavédjegynek számító „tigrisorr” hűtőmaszkon is igazítottak. Hátul új fazonúak a ködlámpák és szintén újak a nagyobb fényerejű világítótestek. A megújult Soul színválasztéka három metálfényezéssel gazdagodott, a Mysterious kék, a Russet barna és a Wild narancs közül az első kettő megrendelhető kettős kombinációban is – ezeknél az autóknál a tető és a külső visszapillantó tükrök háza fehér. Az új könnyűfém keréktárcsák 10 küllősek és 16 vagy 17 colos méretben rendelhetők.

Az utastérben is sok az igényes megoldás, ilyen például a különleges, kiváló minőségű szövetkárpit, amely egyszínű vagy kettős kombinációban is választható (fekete, fekete és szürke, fekete és barna). A hangulatot fokozzák a kapcsolók körüli új fényes fekete vagy fémes díszítések. Egyedi lehetőség a válaszható Orange design csomag, kétféle narancssárga és szürke kárpittal, szürke tűzéssel és narancs kiemelésekkel.

A külsőnél a vásárlóknak lehetősége van egyedi konfigurációkra is, ilyen az új Urban Active és a Red Zone csomag. Előbbi kiemeli a karosszéria domborulatait, az első és a hátsó kerékjáratokat fényes fekete betétek hangsúlyozzák, és ilyenek találhatók az első és hátsó lökhárítókon, valamint a küszöbökön is. A Red Zone csomag – ahogy az elnevezés is utal rá – piros hangulati elemekkel operál: a szín megjelenik a hűtőmaszkon, az első és a hátsó lökhárítón, a küszöbökön, a tetőn és a kis hátsó légterelőn is.

Az új technológiákkal a Soul a jövőbe tekint, a vásárlók választhatnak az 5,0, a 7,0 vagy a 8,0 colos, színes érintőképernyővel felszerelt HMI (human-machine interface) infotainment rendszerek közül. Az új HMI érintőképernyős megjelenítése rendkívül hasonlít az okostelefonokéra, és elérhető az Apple CarPlay™ (iPhone 5 vagy újabb készülékkel) valamint az Android Auto™ (Android 5.0 Lollipop vagy frissebb szoftverrel) alkalmazás is, ami teljesen integrálja az okoskészüléket az autó rendszerébe. Az új színes HMI rendszer része továbbá a tolatókamera, és a hátsó utasokat kiszolgáló USB port. Az első utasülés akár nyolc irányban is állítható, újdonság a korábbinál finomabban dolgozó esőérzékelős ablaktörlő, valamint a Drive Mode Selector, ha az autóban hétfokozatú, duplakuplungos 7DCT robotváltó van.

A most először holttér-figyelővel (BSD) kiegészített hátsó keresztirányú forgalomfigyelővel (RCTA) javult a Soul biztonsága is: a vezető sokkal hatékonyabban győződhet meg a körülötte lévő forgalomról, akár autópályán, akár kis sebességű manőverezéskor.

A megújult Kia Soul októbertől rendelhető a Kia európai márkakereskedői hálózatában a Kia egyedülálló 7 éves vagy 150 000 km-es garanciával.

204 LE-s Soul T-GDI
A 204 LE-s, 1.6 literes T-GDI erőforrás már jól ismert a sikeres cee’d GT és pro_cee’d GT típusokból, és a legerősebb Soul is ezzel a motorral érkezik, mint a Kia eddigi legerősebb kompakt SUV modellje. Az új autó rendkívül dinamikus, 0-ról 100 km/h-ra mindössze 7,8 s alatt gyorsul, végsebessége 200 km/h.
 
A nagyteljesítményű motor forgatónyomatéka a Kia saját fejlesztésű, hétfokozatú, duplakuplungos robotváltóján (7DCT) keresztül jut el a hajtott első kerekekre. A váltó villámgyorsan kapcsol minden körülmények között.
A Soul 1.6 T-GDI a módosításainak köszönhetően azonnal megkülönböztethető a választék többi tagjától, ilyen a merészebb vonalú első lökhárító és a hűtőmaszk is, hátul a két kipufogócső - a 18 colos könnyűfém keréktárcsák tízküllősek. A Soul felirat piros és ugyancsak piros szín emeli ki a legerősebb Soul első lökhárítóját és két küszöbét.

A legerősebb változat különleges, színes belső hangulattal várja az utasokat, a kárpit fekete szövetét és a bőrt narancsszínű cérnával tűzték. A kormány karimája sportos, alul lapított D-formájú, a bőrhuzatot itt is narancs cérnával varrták, akárcsak a marokba illő sebességváltó gombon. 

A Soul T-GDI októbertől rendelhető.

A 2017-es Kia Carens
A Kia tervezői átfogó módosítást hajtottak végre a Carensen, ideértve az új első és hátsó lökhárítókat, az új ködfényszórókat, és áttervezték a márkavédjegynek számító „tigrisorr” hűtőmaszkot is. Mindezek mellett megjelent egy friss fényezés, a Mysterious kék, valamint három vadonatúj mintázatú könnyűfém keréktárcsa is választható, 16-, 17- és 18 colos méretben. A felfrissített modellek jellegzetessége a megújult hátsó világítás.

A Carens rendkívül tágas, akár hétüléses utastérében új, a korábbinál még finomabb kárpitok teremtenek otthonos légkört, megújult a szövethuzat mintázata, a bőrnél pedig megjelent a divatos és elegáns a gyémántmintázat. A díszítéseknél fémes, csillogó (zongoralakk) fekete, vagy vadonatúj szénszálas mintázatú betét választható. A Carens utastere igény szerint világos vagy sötét hangulatú lehet, előbbinél bézs, utóbbinál fekete kárpitozással.

A legújabb Carens elérhető a Kia érintőképernyős HMI (human-machine interface) rendszerével, felszereltségtől függően 7,0 vagy 8,0 colos képernyőmérettel, integrált eszközként navigációval, Kia Connected Services szolgáltatással valamint tolatókamerával. Az új HMI már tartalmazza az Apple CarPlay™ és az Android Auto™ alkalmazásokat, így teljes mértékben képes integrálni a legelterjedtebb iOS és Andorid alapú okostelefonokat.

Az összetett DRiVE WISE biztonsági rendszer részeként, a legfejlettebb vezetéstámogató eszközök is elérhetők a Carens vásárlói számára, a modellnél most először jelenik meg a kombinált holttér-figyelő (BSD) a hátsó keresztirányú forgalomfigyelővel (RCTA), valamint a táblafelismerő (SLIF). Az új Carens vásárlók megrendelhetik a JBL® Premium Sound audiorendszerét is, amely négy hangszóróval, külső erősítővel és külön mélyhang-sugárzóval (subwoofer) teremt dinamikus zenei élményt.

A felfrissített Carens októbertől megrendelhető a márkakereskedésekben.

A Kia Motors sajtótájékoztatója 14.45-kor kezdődik szeptember 29-én, a Párizsi Autószalon 3-as pavilonjának 332-es standján.

A cikk dátuma: 2016.09.29.
A cikk szerzője: Kia Motors Magyarország

Az oldalunkon sütiket használunk az Ön böngészési élményének biztosítása érdekében. A weboldalunk használatával Ön elfogadja, hogy cookie-kat (sütiket) tároljunk az Ön böngészésre használt eszközén. További információ >>

Cookie mentes böngészés | Bövebben
Vissza