Keresés

Sajtóközlemények 2012

Vadonatúj padlólemezen a felfrissített Kia Sorento

  • Új megjelenés, erősebb karosszéria, és high-tech felszereltség
  • Európai premier szeptember 27-én a Párizsi Autószalonon

Az alaposan, műszakiságában és megjelenésében is felfrissített Kia Sorento már az év végén a kereskedőkhöz ér a legtöbb európai piacon. Nem csak a megjelenés változott, a padlólemez is vadonatúj, a Sorento átdolgozott motorjai tisztábbak és takarékosabbak az eddigieknél, élvezetesebbek lettek a menettulajdonságai, kidolgozása kifinomultabb, kényelmi és biztonsági felszereltsége pedig gazdagabb mint volt.

“2009-es bemutatása óta a Sorento második generációjából több mint 620 000 darab talált gazdára világszerte. Ez a nagy mennyiség egyáltalán nem meglepő az első, még 2002-ben bemutatott Sorento sorozat 900 000-es példányszámának ismeretében. A Sorento 2002-es megjelenése különösen fontos állomás volt a Kia történelmében, mert kimozdította a márkát kisautó gyártói státuszából, és ezzel a vásárlók márkaképének alakításában is komoly szerepet vállalt. Az elmúlt tíz évben a Sorento a vevők és a média elismerését is kivívta, és ezzel új vásárlók figyelmét is sikeresen a Kia felé irányította. „Az új sorozat megalkotásánál komoly hangsúlyt fektettünk a vásárlói igényekre, így munkánk eredménye, a felfrissített Sorento nem egyszerű kozmetikai átalakítás, hanem minden szempontból alapos, és komoly tartalmi előrelépés. A gazdasági válság ellenére hisszük, hogy a Sorento jelentősen növelni tudja majd a Kia piaci részesedését a szabadidő terepjárók szegmensében. Éves tervezett értékesítési darabszámunk 265 000 már 2013-tól” mondta Thomas Oh, a Kia alelnöke.

Kia Sorento MY12

Friss megjelenés prémium jellemzők
Annak érdekében, hogy az új Sorento megjelenésében is tükrözze mindazt a technikai, felszereltségi és minőségi előrelépést amit az átalakítás hozott, a márka formacsapata alaposan átdolgozta az autó elejét és hátulját, valamint megnövelte a fényezett karosszériafelületek méretét is. Az átalakításokkal a légellenállási tényező is csökkent, most mindössze 0.34.

Új az első és a hátsó lökhárító, a ködfényszórók a korábbiakkal ellentétben immár függőlegesek. Megváltozott a hűtőmaszk, a fényszórók helyzetjelzői LED-esek lettek, átalakult a csomagtérfedél és a szintén LED-es hátsó lámpatestek is újak. Felszereltségtől függően az új Sorento akár tízküllős 19 colos könnyűfém keréktárcsákkal is felszerelhető. Az extralista újdonsága a kétrészes, motoros mozgatású árnyékoló rolóval felszerelt üvegtető.

Új high-tech felszerelések és minőségi utastér

Az új Sorento utastere is jelentősen felfrissült, és a rendelhető felszerelések listája is sokkal hosszabb a korábbinál. A beszállást megkönnyítendő 10 mm-rel csökkent a hasmagasság, de ezen kívül az utastér padlója is lejjebb fut, mint eddig. A hátsó lábhely a második üléssorban 30, a harmadikban 9 mm-rel nőtt. A kárpitozás fekete és bézs színű lehet, textihuzattal és finom minőségű bőrrel egyaránt.

Kia Sorento MY12 (interior 1.)

A hétüléses beltérben a korábbinál több a puha tapintású felület, az ajtókilincseket, kapcsolókat, és a szellőző nyílások kereteit is matt króm borítja. Új az LCD-kijelzős műszerfal, friss a középkonzol és rajta a hétcolos képátlójú képernyő, az automataváltó bőrhuzatú gombos választókarja pedig immár egyenes utat jár be az egyes fokozatok között. A prémiumkategóriás extrafelszerelések listáján megtalálható az elektromos állítású, és fűthető első ülések szellőztető rendszere, a hátsó ülésfűtés, a Bluetooth telefon kihangosító, az UV szűrős napfényetető, és a harmadik üléssort is hűtő légkondi is.

A Kia mérnökei rengeteg kutatómunkát fektettek a zaj és rezgésszűrő rendszerek fejlesztésébe, így az új Sorento elődjénél még csendesebb és simább üzemű, kategóriájának egyik legcsendesebb modellje.

Frissített motorok és erőátvitel, kisebb fogyasztás, tisztább működés
A felfrissített Sorento Koreában készül, rendkívül széles, 150-től 280 lóerőig terjedő motorválasztékkal. A Kia motorfejlesztő gárdája finomhangolta az európai piacon legnépszerűbb 2.4 literes Theta II-sorozatú, közvetlen befecskendezéses benzinest és a 2.2 literes TCI turbódízelt is, mindkettő fogyasztása csökkent.

A 2.4 literes Theta II GDI motor hengerfeje vadonatúj, mások a dugattyúi, frissült a befecskendező rendszere és a szívócsöve is más lett. Az átalakítások hatására teljesítménye 9 százalékkal (192 LE), forgatónyomatéka pedig 6.6 százalékkal nőtt (242 Nm) az ezen erőforrás egyes piacokon elérhető szívócső befecskendezéses változatához képest. A Sorento széndioxd kibocsátása ezzel a motorral mindössze 199 g/km.

 

A Kia R-sorozatú dízelmotorjai világszerte rendkívül népszerűek, és rendkívül sok modellt is hajtanak. A felfrissített Sorento 2.2 literes, közvetlen befecskendezéses, turbós és közteshűtős, 197 lóerős TCI motorjában új a kipufogógáz visszavezetés rendszere, ennek hatására a széndioxid kibocsátás mindössze 153 g/km. A forgatónyomatéki csúcs az automataváltós modellek esetében 436, kézikapcsolású erőátvitellel 421 Nm.

 

Néhány országban a 3.5 literes, szívócső befecskendezéses 280 lóerős Lambda sorozatú V6-os benzinmotor is elérhető a felfrissített Sorento-hoz, és a 2,4-es négyhengeres benzines szívócső befecskendezéssel felszerelt, 176 lóerős kivitelben is megrendelhető. Az európai vásárlók egy kisebb, 2.0 literes TCI dízelmotort is választhatnak, 150 lóerős teljesítménnyel.

Hatfokozatú sebességváltók, és választható összkerékhajtás
A sebességváltók hatfokozatú automaták, vagy kézi kapcsolásúak lehetnek, valamennyi motorváltozatnál, és modellváltozattól függően elsőkerékhajtás és összkerékhajtás is választható. A kétkerékhajtású változatok átlagosan 60 kilóval könnyebbek az összkerékhajtásúaknál, ez a mindennapokban üzemanyag megtakarítást is jelent.

Az összkerékhajtás automatikus kapcsolású, jó minőségű útfelületen a motor hajtóerejét teljes egészében az első kerekekre küldi. Az első kerekek tapadásvesztésének lehetőségét észlelve azonban a másodperc tört része alatt akár a hajtónyomaték 50 százalékát is a hátsó kerekekre irányíthatja. Terepen, csúszós úton a működésbe a vezető is beavatkozhat, gombnyomással (Lock Mode) állandó 50-50 százalékos első-hátsó nyomatékosztási arányt állíthat be.

Jobb közúti menetteljesítmények, változatlan tereptulajdonságok mellett

A Sorento kezelhetősége, menetjellemzői a legjobbak közé tartoznak a kategóriában. A futómű alapszerkezeti kialakítása változatlan, elöl MacPherson, hátul multilink rendszerű, a felfüggesztéseket a karosszériához rögzítő segédváz keretek azonban vadonatújak és a korábbiaknál sokkal erősebbek is. A szilentblokkokat, perselyeket újakra, hatásosabb csillapításúakra, nagyobbakra cserélték. A hátsó hosszlengőkarok hosszabbak lettek a lengéscsillapítók pedig a korábbiaknál nagyobb teljesítményűek. A pontosabb irányíthatóság érdekében a fejlesztők közvetlenebbre vették a kormánymű áttételét, most 2,95-öt fordul végállásai között. A szervorásegítés erejét szabályozó új FlesSteer rendszer extrafelszerelés, segítségével gombnyomásra változtatható a kormányerő (Normal, Sport, Comfort). A Comfort beállítás városi körülmények között ideális.

Növelt aktív és passzív biztonság
A 2009-ben bemutatott Sorento ötcsillagos eredménnyel szerepelt az Euro NCAP töréstesztjén. A mai európai balesetbiztonsági előírások azonban sokkal szigorúbbak a 2009-eseknél, így a Kia átdolgozta a Sorento teljes karosszériaszerkezetét és biztonsági felszerelését is.

Az áttervezet karosszériában 25 százalékra nőtt a nagy szilárdságú, számítottan deformálódó acélok részaránya, ez jóval több a kategória átlagánál, és jelentősen javítja az ütközési jellemzőket. A melegpréseléssel kialakított elemek (900 oC-on préselik a lemezeket) ennél még sokkal erősebbek, így készül az első lökhárító tartója, a padlólemez középső merevítő alagútja és két hátsó oldaleleme is.

Az első felfüggesztés felső bekötési pontjait összekötő torziós rúd jelentősen, mintegy 18 százalékkal megnöveli a karosszéria csavarodási merevségét, és ez a kanyarodási tulajdonságokra, valamint a kényelmi jellemzőkre is jótékonyan hat.

Az utastérben a légzsákok száma elérheti a hatot, a belső hűtésű első féktárcsák a korábbiaknál nagyobbak, átmérőjük immár 320 mm.

Az aktív biztonsági felszerelések listáján megtalálható a menetstabilizáló elektronika (ESC) a 130 fokos látószögű tolatókamera, a xenon fényszóró, és az emelkedőn való elindulást segítő, nem csak terepen hasznos féknyomástartó rendszer is. A radaros érzékelőkkel működő holttérfigyelő, a kamerás sávelhagyásra figyelmeztető elektronika, és az automatikus párhuzamos parkolásra képes SPAS is elérhető a Sorento extra felszereléseinek listáján.

Szerkesztői megjegyzések: a fenti tulajdonságok és jellemzők a Sorento európai és általános piacokon (Közép- és Dél-Amerika, a Karib térség, Ázsia (Kína és Korea kivételével), a Csendes-óceáni területek, a Közel-Kelet és Afrika) forgalmazott kiviteleire érvényesek, az észak-amerikai modell adatai később, közvetlenül a piaci bevezetés előtt lesznek elérhetők.
A cikk dátuma: 2012.08.17.
A cikk szerzője: KIA Motors Hungary

Az oldalunkon sütiket használunk az Ön böngészési élményének biztosítása érdekében. A weboldalunk használatával Ön elfogadja, hogy cookie-kat (sütiket) tároljunk az Ön böngészésre használt eszközén. További információ >>

Cookie mentes böngészés | Bövebben
Vissza