A Kia a Párizsi Autószalonon mutatja be a megújult Kia Vengát

  • Ötödik évfordulóján friss megjelenést kap a 2015-ös Kia Venga
  • Új orrkialakítással, kifinomultabb belső térrel érkezik a kompakt egyterű
  • Új opciók, közöttük az integrált, 7 colos navigációs képernyő
  • A modernizált Venga 2015 elejétől kapható Európában
Öt évvel a Kia Venga bevezetése után a márka a 2014-es Párizsi Autószalonon, október másodikán leleplezi a népszerű, kompakt buszlimuzin megújult változatát. A felfrissített modell elöl-hátul új megjelenést, kifinomultabb belső kialakítást, új könnyűfém keréktárcsákat, valamint gazdagabb opciós listát kínál.

„Amikor 2009-ben bevezettük, a Kia Venga divatos megjelenésével hozott színt ebbe az egyébként unalmas, szürke kategóriába. Amellett, hogy jelentős díjakat és elismeréseket nyert formatervével, a Venga élvezetes vezethetőséggel jutalmazta azokat, akiknek életmódjuk miatt kompakt buszlimuzinra volt szükségük.” – mondta Michael Cole, a Kia Motors Europe ügyvezető igazgatója.

„A 2015-ös modellévi Kia Venga változatlanul nyújtja az európai vásárlók által elvárt praktikumot, sokoldalúságot és megbízhatóságot, ugyanakkor finoman felfrissített megjelenése még vonzóbbá teszik megjelenését a következő időszakban.” – tette hozzá Michael Cole. 

A Kia Frankfurtban dolgozó, európai formatervező csapata nagyobb tigrisszáj-hűtőmaszkkal ruházta fel a Vengát, áthelyezték az immár egymagában álló Kia emblémát, valamint átrajzolták az alsó légbeömlőt, és kombinált ködfényszórót, illetve LED nappali világítást vezettek be. Hátul vízszintes krómdísz köti össze a szintén LED-eket alkalmazó lámpatesteket. A nagyobb méretű, 16 és 17 colos könnyűfém keréktárcsák új rajzolatot kaptak.

Az utastérben sötétebb fémdekorációval és magas fényű díszítő elemekkel találkozunk, a hangulatot kétféle, választható üléskárpit, illetve új rajzolatú középkonzol emeli. Az opciós listán új tétel a fűthető kormánykerék, vagy a Kia új generációs audio-video navigációs rendszere (AVN), 7 colos kijelzővel, tolatókamerával, erősebb processzorral és gyorsabb útvonal-számítással (a rendszer elérhetősége piactól függően változik).

A négyméteres Venga megőrizte elődje kategóriában szokatlanul nagy tengelytávját (2615 mm), valamint a bőséges fejteret biztosító, 1600 mm-es magasságát. A gondosan kialakított belső térnek köszönhetően a Venga nagyobb, alsó-középkategóriás modellekre jellemző helykínálatot biztosít, a B-szegmensre jellemző, szerény alapterület mellett. A Venga minden kivitelén alapfelszerelés a 130 mm hosszon tologatható, 60/40 arányban osztva dönthető hátsó ülés, amely síkba fektetve sokoldalú, tágas csomagtartót kínál.

A különböző európai piacokon akár hatféle, 1,4 és 1,6 literes benzines, illetve dízelmotorral lesz megrendelhető a 2015-ös Venga. A 77-128 lóerő teljesítményű motorok öt- vagy hatfokozatú kézi, illetve négyfokozatú automata sebességváltón keresztül hajtják az első kerekeket.

A Venga minden motorjához megrendelhető a Kia fogyasztáscsökkentő ISG start-stop technológiája. Az Euro5-ös emissziós normát teljesítő motorok az ISG csomaggal felszerelve már akár 114 g/km CO2-kibocsátást kínálnak (1,4 literes U2 dízelmotor esetén)

Az Európában, európai ügyfelek számára tervezett, fejlesztett és gyártott, divatos és tágas Kia Venga iránt 2009 végi bevezetése óta igen nagy a kereslet. Az azóta eltelt időszakban több mint 150 000 példányban talált gazdára a modell, 2013-ben 29 000 európai vásárló döntött a Venga mellett.

A kizárólag a Kia zsolnai üzemében, Szlovákiában gyártott Venga frissített kiadása várhatóan 2015 elejétől kapható Európában, az egyes országokban a helyi képviselet dönt a bevezetés időpontjáról.

 
Rendben

Az oldalunkon sütiket használunk az Ön böngészési élményének biztosítása érdekében. A weboldalunk használatával Ön elfogadja, hogy cookie-kat (sütiket) tároljunk az Ön böngészésre használt eszközén. További információ >>

Elfogadom Elutasítom
Cookie mentes böngészés | Bövebben