Rólunk


A vállalat első magyarországi képviselete, a Kia Motors Hungary Kft., 1995. szeptemberében alakult meg. Az első sikeresebb modell bevezetésére egészen 1997-ig kellett várnunk. Ekkor jelent meg Magyarországon a Pregio kisteherautó. Egy évvel korábban már ugyan bevezetésre került az első négykerékhajtású terepjáró, a Sportage, de a magas árát tekintve még ismeretlen márkaként nem sikerült tömegeket megmozdítania.

Az ezredfordulót követően a márkának mind design mind technikai újdonságok tekintetében sikerült nagyot lépnie előre. Megszületett a kisautó kategóriában a Rio, debütált a Carens és legurult a gyártószalagról az első, a márka életében világszerte igazi nagy sikert jelentő 4x4-es hajtású terepjáró, a Sorento.

A márka igazi áttörését a 2006 decemberében érkező első európai gyártású modell, a cee’d jelentette. Az autó az egyedülálló 7 év garancia mellett az első koreai gyártású autóként megkapta az ötcsillagos Euro NCAP töréstesztet és az év autója (COTY) választáson negyedik helyezett lett. Külön megdobogtatja a magyar szíveket, hogy tervezője a magyar származású Kovács Miklós, aki azóta már több sikeres Kia modell (Venga, Optima) fő tervezője is.

A márka hazai életében a 2007-es, 2008-as év első fele jelentette a legjobb és legeredményesebb időszakot mind márkaismertség mind eladási darabszámok tekintetében. Az időközben napjaink részévé vált gazdasági válság hatással volt a Kia hazai értékesítési volumenére, de a visszaeső értékesítési darabszám közepette a márka a piaci részesedést mindazonáltal tovább tudta növelni.

A Kia, látva az iszonyatos tempójú technikai és technológiai fejlődést a jövőbeni arra fog törekedni, hogy a „Meglepetés erejével” elkápráztassa el a közönséget.